A harmadik is elúszott

Ismét hihetetlenül izgalmas, és a korábbiaknál is szorosabb meccset hozott a döntő harmadik találkozója. A MAC behúzta ezt is, így most négy meccslabdája van a bajnoki címhez.

Az Erste Liga döntőjének első miskolci mérkőzésén villámrajtot vettek a Jegesmedvék: 33 másodperc elteltével Galanisz maradt egyedül a vendégkapu előtt a Vastól kapott kitűnő átadással, és zavartalanul kilőtte a rövid sarkot (1-0). Két perc múlva Somogyi kerülte meg a miskolci kaput, ám már nem tudta behúzni a korongot, az Adorján kezében landolt. Nagy tempót diktáltak a felek, ennek köszönhetően élvezetes, izgalmas játék alakult ki a jégen, mindkét oldalon helyzetekkel. A hazaiak átvették az irányítást, és enyhe fölényt is ki tudtak alakítani pár percre. Ezt követően kijött a szorításból a MAC, és kiegyenlítettebb lett a játék. A 10. percben óriási miskolci helyzet maradt ki: az egyik vendégvédő elhagyta a kapuja előtt a korongot, Kulmala nem passzolt a társának hanem lőtt, de fejbe találta Bálizst. A 12. percben egyenlítettek a fővárosiak: Dansereau két gyönyörű csellel játszotta magát tisztára, Klempához passzolt, aki oldalról, a bedobó pontról nagyon kilőtte a hosszú felső sarkot (1-1). A csapatok nem fékeztek, továbbra is a nyílt sisakos támadójátékot erőltették, így a kapusoknak bőven akadt dolguk, de azt jól látták el. Két perccel a vége előtt az idei rájátszás egyik legnagyobb góljával fordítottak a vendégek: Bodó az alapvonal mögül adott középre, Garát pedig óriási kapáslövést ragasztott a miskolci kapuba (1-2). Már csak húsz másodperc volt hátra, amikor Vas kapta üresen a korongot nem messze a vendégketrectől, egyből kapura tette azt, de pár centit tévedett.

A második harmadból csak tíz másodperc telt el, amikor Adorjánnak már védenie kellett Dansereau lövését. Pontosan egy perc múlva újabb szépségdíjas góllal növelte előnyét a MAC: Orban passzolt a kapunak háttal álló Bodónak, aki remek mozdulattal cselezte be magát középre, és ezzel el is húzta a korongot Adorján mellett, így már csak az üres hálóba kellett emelnie (1-3). A 25. percben kapta első emberelőnyét a Miskolc, ami egy perc múlva kettős fórrá változott, de ebből csak a szimplát sikerült kihasználni. Gyorsan vitték be a korongot a támadó harmadba a hazaiak, szép figurával kipasszolták a hátul maradt két védőt, és végül Galanisz az üres kapuba lőtt (3-2). Folytatódott a rohanás, mindkét kapu folyamatosan veszélyben volt, de a kapusok állták a sarat. A 29. percben újabb emberelőnyt kaptak a hazaiak, de ebben a két percben nem tudtak igazán veszélyes helyzetet teremteni. Teljes létszámban sokkal izgalmasabb volt a meccs, és több a helyzet. A 34. percben egy miskolci középre adás Bálizs korcsolyájáról a kapuvasra, majd onnan kipattant. A MAC először a 36. percben próbálhatta ki speciális játékát, de Adorján minden próbálkozást védett.

A harmadik játékrész áthúzódó miskolci előnnyel kezdődött, de Bálizs két nagy védéssel tartotta csapatát. A következő perceket megnyomták a Jegesmedvék, ám csak a helyzetek kidolgozásig jutottak. Ahogy kijöttek a nyomás alól a vendégek, rögtön két nagy helyzetük is akadt, de Adorján a helyén volt. Mindkét csapat leegyszerűsítette játékát, igyekeztek kerülni minden kockázatos megoldást, de ez szerencsére nem volt hatással az izgalomfaktorra. A 48. percben jött az újabb miskolci előny, eredmény nélkül. Hatalmas küzdelem folyt a jégen, minden egyes korongért megharcoltak a játékosok, és ekkor a hazaiaknak volt több lehetősége. A Jegesmedvék lendületét egy emberhátrány törte meg a 56. percben, amelyben ezúttal Adorján tartotta meccsben csapatát. Az utolsó három perc hihetetlen izgalmakat hozott, mindkét kapus bravúros védéseket mutatott be. Bő egy perccel a vége előtt Mikael Tisell időt kért, majd nem sokkal később kapusát is levitte. Az utolsó fél percben négyszer is tilosra ütötték a korongot a vendégek, de nem sikerült az üres kapuba lőni, ám végül ezt nem bánták, hiszen letelt az időt, és megnyerték a döntő harmadik meccsét is.

Az Erste Liga döntőjének négy nyert mérkőzésig tartó állása 3–0 a MAC javára.

DVTK Jegesmedvék – MAC Budapest
2-3 (1-2, 1-1, 0-0)
Miskolci jégcsarnok 1890 néző

V: Rencz, Babic, Soltész, Váczi
Gól: Galanisz(2) ill., Klempa, Garát, Bodó

Kiállítás: 8 perc illetve 10 perc
DVTK Jegesmedvék: Adorján – Rusk, Rantanen, Hajós, Pavuk, Bernáth, Láda, Ritó, Vas, Tóth A., Albert, Joe, Köllő, Leppanen, Berta, Vojtkó, Tóth G., Miskolczi, Sakaris, Kulmala, Kiss(k). Edző: Mikael Tisell.
MAC Budapest: Bálizs – Cunningham, Dudas, Klempa, Somogyi, Orban, Brown, Nagy K., Pozsgai, Tóth G., Tóth R., Dansereau, Terbócs, Mansson, Keresztury, Kovács, Garát, Vokla, Bodó, Arany(k). Edző: Majoross Gergely.

Mikael Tisell: - A döntő pillanatokban hibáztunk, amit az ellenfél kihasznált. Természetesen nem adjuk fel, holnap is mindent megteszünk majd a győzelemért.

Majoross Gergely: - Az kezdés nem sikerült jól, egy egyéni hibából gyorsan gólt kaptunk. Hat perc után jött egy fordulópont, és onnan jobban kontrolláltuk a meccset. Ekkor már sokkal tudatosabban játszottunk, a kulcspillanatokból pedig mi jöttünk ki jobban, a góljainkat is jó pillanatokban lőttük. A végén korán kezdtünk óvatosan játszani, de végül sikerült behúznunk ezt a rendkívül fontos mérkőzést.

(Fotó: Tóth Balázs)

Comments are closed.