Magabiztos továbbjutás, vízilabda eredménnyel

A Jegesmedvék vízilabdás eredménnyel jutottak a Visegrád Kupa elődöntőjébe.

A mérkőzést a korábban meghirdetett félórás csúsztatáson túl további negyedórával később kezdték, ugyanis a zsolnai csapat forgalmi dugóba került, így nem érkeztek meg időben Miskolcra. A rövidebb bemelegítés nem látszott a vendégek játékán, ugyanis másfél perc elteltével megszerezték a vezetést, miután Konecny az Adorjánról kipattanó korongot közelről lőtte a hálóba (0-1). A gól után is a Zsolna diktálta a tempót, beszorultak a Jegesmedvék, és csak Adorjánon múlt, hogy nem lett nagyobb a különbség. Miután a zöld-sárgák elpuskáztak egy emberelőnyt, a lendületüket egy emberhátrány törte meg, ám a Macik nem tudtak élni a lehetőséggel. A Jegesmedvék a játékrész utolsó harmadában kezdtek éledezni, ekkor már Tomeknek is akadt komolyabb védenivalója. Az első bunyóra a 16. percig kellett várni, amelynek a végeredménye egy páros kiállítás lett. A 4 a 4 elleni játék felpörgette a meccs tempóját, és ekkor már helyzetekben sem volt hiány. Az utolsó két percben a Jegesmedvék előnyben játszhattak, de nem tudták megbontani a masszív zsolnai védelmet.

A második harmadban folytatódott a tempos, élvezetes játék. A hazaiak kivédekeztek egy emberhátrány, majd a 27. percben egyenlítettek: egy szépen kipasszolt játék végén Galanisz lőtte ki a hosszú felső sarkot (1-1). Egy perccel később egy zsolnai védő felszabadított a saját harmadából, Adorján látta az érkező erős lövést, és láthatóan szándékosan a védőhálóba fejelte azt. A 31. percben megfordították az állást a Jegesmedvék: Magosi ért bele egy távoli lövésbe, amelyet így már védhetetlennek bizonyult (2-1). A Zsolna becsületére legyen mondva, az immár reménytelen helyzetben sem zuhantak össze, így továbbra is izgalmas, mozgalmas meccset láthattak a szurkolók. Már csak 14 másodperc volt hátra, amikor Ritó szép egyéni teljesítmény végén juttatta a pakkot a hálóba (3-1).

A harmadik játékrész elején emberelőnyben szépített a vendégcsapat: a 44. percben Adorján mammutjáról kipattanó korongot Poulin emelte a kapuvas alá (3-2). A 48. percben felettébb szerencsés góllal növelte előnyét a házigazda: az egyik védő a kapu mögül lőtte volna előre a korongot, ami azonban a játékvezető korcsolyájáról az egyedül álló Miskolczihoz pattant, ő pedig két méterről az üresen ásítozó hálóba lőtt (4-2). A zsolnai csapatnál ekkor eltört valami, két percent belül újabb két gólt kaptak: előbb Magosi, majd Kulmala volt eredményes (6-2). A vendégek mestere azonnal időt kért, hogy a hátralévő tíz percben még legyen tartása a csapatának. A fejmosás használt, szűk két perc elteltével Svihalek közelről talált Adorján kapujába (6-3). Maradt még gól a végére is, három perccel a lefújás előtt egy kapu előtti kavarodás végén Huzevka valahogy átgyötörte a korongot a gólvonalon (6-4).

DVTK Jegesmedvék - MsHk Zilina
6-4 (0-1, 3-0, 3-3)
Miskolci jégcsarnok 815 néző

V: Juhász, Berger
Gól: Galanisz, Magosi(2), Ritó, Miskolczi, Kulmala ill., Konecny, Poulin, Svihalek, Huzevka
Kiállítás: 14 perc illetve 12 perc
DVTK Jegesmedvék: Adorján – Gőz, Rusk, Rantanen, Galanisz, Köllő, Kulmala, Pavuk, Tóth G., Láda, Ritó, Vas, Tóth A., Albert, Colin, Leppanen, Vojtkó, Miskolczi, Sakaris, Magosi, Kiss(k). Edző: Mikael Tisell.
MsHK Zilina: Tomek – Poulin, Vana, Roman, Rogon, Dolijanec, Stupka, Mendrej, Ondrus, Klimenta, Holovic, Harant, Huzevka, Melisko, Jurik, Chaloupka, Svihalek, Martindale, Handlovsky, Mikus, Kocenny, Ivanovic(k). Edző: Stanislav Skorvanek.

Mikael Tisell: - Idegesen kezdtünk, talán azért, mert tudtuk, hogy a Zsolna jó csapat, és ezt gyorsan bizonyították is. A 15. perc környékén kezdtünk el végre rendesen korcsolyázni, illetve azt játszani, amit tudunk. A második harmad jól sikerült, szép gólokat lőttünk és ekkor már eldöntöttük a továbbjutás kérdését. A harmadik harmadra talán emiatt túlságosan megnyugodtunk, és ezt az ellenfél meg is büntette. Összességében boldog vagyok, az elődöntőbe jutás a klub számára fontos eredmény.

No Comments Yet.

Leave a comment

You must be Logged in to post a comment.